Szülőként sok kérdés merülhet fel bennünk a járvány gyermekekre tett hatásával kapcsolatban. Jóllehet, fizikailag általában kevésbé veszélyes a gyermekekre a COVID-19, pszichésen mégis nagyon nagy hatással van rájuk is. A járvány kitörésével járó bizonytalanságot, nagyfokú szorongást mindannyian megéltük, és tisztában voltunk vele, hogy ez a gyerekekre is hatott. Azt azonban talán nehezebb megértenünk, hogy a járvány terjedését megakadályozni hivatott intézkedések, lezárások szintén befolyásolják a gyermekek pszichés fejlődését. 

Szerencsés esetben a gyermek a járvány alatt otthon volt a szüleivel, biztonságos környezetben, és talán nem is veszünk észre rajta semmi feltűnő változást. Egy jól működő családban, ahol a szülők a lezárások alatt tudtak otthonról dolgozni, anyagilag nem kerültek bizonytalan helyzetbe, és maga a betegség sem érintette közvetlen közelről a családot, a gyermekek is könnyebben vészelik át a járvány hullámait, de még az ő esetükben is okoz nehézségeket a fokozott stressz. Azonban azok a családok, melyekben alacsonyabb a szülők jövedelme – esetleg eleve egyszülősök –, egyértelműen nagyobb stressznek kitettek a járvánnyal összefüggő változások miatt, és sokkal több félelem, fenyegetés van jelen a mindennapjaikban. Mindez a szülők túlterheltségéhez vezetve azt eredményezheti, hogy a gyermek szükségleteit, igényeit sokkal kevésbé tudják észlelni.

Mit tesz a stressz a szülőkkel?

A szülők mentális egészsége elengedhetetlenül fontos a gyermekek pszichés fejlődése szempontjából. A szülők szorongását, félelmeit, hangulatingadozásait a gyermekek is érzik. Ha a szülők olyan élethelyzetbe kerülnek, amely kiszámíthatatlan, anyagi bizonytalanságot okoz a családnak, és úgy érzik, a megoldása meghaladja az erejüket, az a felnőttek számára is fenyegető. Ilyen esetben rengeteg energia szükséges a mindennapokhoz is. Ha egy szülő stressznek kitett, az hatással lesz a mentalizáló képességére. Mentalizációnak nevezzük azt a képességünket, hogy saját magunk és mások elméjéről gondolkodjunk, ami egyfajta képzeleti tevékenység, mellyel a viselkedés mögötti okokat próbáljuk megfejteni. Ez a képességünk akkor működik optimálisan, amikor közepes mértékű stressz ér minket. Túl nagy stressz esetén a mentalizációs kapacitásunk ideiglenesen összeomlik, később azonban helyreáll.

A szülők képessége arra, hogy a saját elméjükre, illetve a gyerek elméjére reflektáljanak, a biztonságos kötődésen keresztül hozzájárul a gyermek mentalizációs képességének kialakulásához. A gyerekek már egész kiskorukban képesek arra, hogy saját maguknak és másoknak szándékot tulajdonítsanak, a viselkedés mögött okokat feltételezzenek. Csecsemők esetében ez a folyamat testi szinten zajlik, amikor az anya, vagy gondozó a konkrét, fizikai síkon, érintéssel, tekintetváltással tudja szabályozni a gyermek érzelmi állapotait. Megfelelő tükrözés esetén a gyermek azt éli át, hogy megértik az érzéseit, ami benne zajlik, és ezen túlmenően azt is, hogy a gondozó képes „tartalmazni” az ő – adott esetben – szélsőséges érzelmi állapotait, ezzel csillapítva azokat. Így tanulja meg, hogy az érzések megszelídíthetők, nem kell tőlük félni. Ha ebbe a folyamatba hiba csúszik, akkor a gyermek egyedül marad a félelmetes, elárasztó érzésekkel, akár önmagát is ijesztőként megélve. Az érzelmek szabályozásának nehézsége újabb stresszt okoz, ami tovább rontja a mentalizációs képességünket, ördögi kört okozva. A nyugtalanság nyugtalanságot szül másokban is, míg a nyugalom a többiekre is megnyugtatóan hat. Szülőként tudva ezt, eszközt kapunk a kezünkbe gyerekeink megnyugtatásához.

Nyugodt szülő = nyugodt gyermek

Szülőként akkor tudunk megnyugtatást nyújtani a gyermekünknek, amikor önmagunk is nyugodtak vagyunk.

Ebben a speciális értelemben ez azt jelenti, hogy egy érzelmileg megterhelő helyzetben szülőként arra törekszünk, hogy valamilyen szinten visszaszerezzük a kontrollt. Az érzések kontrollálása nehéz feladat, de nem lehetetlen. Sokféle út vezethet ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat. Alapvetően fontos, hogy megpróbáljuk beazonosítani, amit érzünk. Ez sokszor bonyolultabb, mint elsőre gondolnánk, különösen, ha egyszerre többféle érzés kavarog bennünk, vagy nincs ebben gyakorlatunk. Előfordulhat, hogy már ez az első lépés is mérsékelni tudja a feszültséget, hiszen önmagában az a törekvés, hogy saját magunkat, érzéseinket jobban megértsük, egyfajta távolságot teremt tőlük. Kicsit távolabbról szemlélve azokat mérséklődik az intenzitásuk. Ebben segít, ha valakivel beszélni tudunk az aggodalmainkról, nehézségeinkről. Minél jobban megértjük önmagunkat, a bennünk dúló vihart, annál könnyebb azt lecsillapítani. Elképzelhető, hogy ehhez időre van szükségünk. Ha úgy érezzük, túlságosan elárasztottak a negatív érzések, kérjünk/adjunk magunknak időt a megértésre és a megnyugvásra.

Hogyan nyugtathatjuk meg a gyerekeinket?

A legintenzívebb negatív érzések akkor keletkeznek bennünk, amikor félelmetes, fenyegető helyzetekbe kerülünk, illetve amikor félreértenek bennünket. A félelmetes helyzetek kapcsán szülőként van rutinunk gyermekeink megnyugtatásában.

A félreértésekkel nehezebb a helyzet, hiszen ezekben akár mi magunk is lehetünk a probléma okozói. A leggyakoribb hiba, amit a gyerekek esetében felnőttként elkövetünk, az az, hogy a viselkedésüket értelmezzük, és hajlamosak vagyunk megfeledkezni a mögötte álló okokról. Vagyis „elfelejtünk” mentalizálni. Ez a meg nem értettség érzéséhez vezet a gyermekben, ami számára nagyon fájdalmas lehet. A járvány által okozott nehézségek sok esetben „álruhában” tűnnek fel: álmatlanságban, zaklatottságban, dühkitörésekben, kezelhetetlen indulatokban, depresszióban, PTSD-hez kapcsolódó tünetekben, motiválatlanságban, figyelmetlenségben, bezárkózás formájában találkozhatunk velük. Szülőként fontos, hogy ezt szem előtt tartsuk, és ne a viselkedésre koncentráljunk, hanem a mögötte álló okokra.

Úgy tudunk egy érzelmileg megterhelő helyzetben segíteni a gyermekünknek, ha lehetőséget teremtünk a számára, hogy elmondhassa, mi történt. A kisebb gyerekek számára a történések elmesélése könnyebb, mint a saját érzéseikről beszélni. Számukra a legtöbb esetben még a felnőtteknél is nehezebb beazonosítani az érzéseket, összekötni azokat a viselkedésükkel. Ez egy hosszú tanulási folyamat, amiben segítségre van szükségük. Ezt a folyamatot úgy tudjuk leginkább támogatni, ha érdeklődéssel és elfogulatlanul tudjuk végighallgatni őket, miközben tudtukra adjuk, hogy értjük és megértjük, amit éreznek. Ezt nevezzük empatikus validálásnak. Ha az ember úgy érzi, megértik, az azonnali megkönnyebbülést, megnyugvást hoz magával. Sokszor ez az egyetlen dolog is elég egy „meleg” helyzet kezeléséhez. Egy ilyen nehéz szituációban lévő gyerek számára az, hogy türelmesen meghallgatják, vele együtt megpróbálják „kibogozni” a történéseket és beazonosítani a szálakat, az összetartozás, a bizalom, a biztonság élményét nyújtja. Sokszor ennél nincs is szükség többre.

Szülőként gyakran kerülhetünk olyan helyzetbe a járvány kapcsán, hogy mi magunk is szorongunk amiatt, amitől a gyerekünk fél. Ebben az esetben jó, ha tudatosítjuk magunkban, hogy a gyerekünknek nem feltétlenül megoldásra van szüksége, hanem érzelmi támogatásra és megértésre.

Szerző: Demetrovics Orsolya, pszichológus