Hogyan jött szembe a lehetőség, hogy a MedSpot-nál lehet önkénteskedni ?
A Facebookon találkoztam a projekttel, és azonnal megtetszett a lehetőség. Eleve azon gondolkodtam egy ideje, hogy kipróbálnám az önkénteskedést, így éppen jól jött a dolog.
Mik voltak a benyomásai az önkénteskedés során?
Az egész nagyon pozitív volt, még sose önkénteskedtem ilyenben és nem tudtam mire számítsak, nem voltak elvárásaim. A program legelején jelentkeztem, és aznap már kaptam is választ, két nappal később pedig már beosztásom is volt. A MedSpot-nak nagy előnye, hogy a máltaiakkal közösen tudnak kialakítani egy közös munkát, ők nagyon probléma-orientáltak és jó velük dolgozni. Nagyon pozitív tapasztalataim vannak Beregsurányból. Ha bármikor jött egy helyzet, akár az éjszaka közepén hajnali 2-kor, akkor is simán felkelt a műszakvezető és rögtön segített, akár mentőt hívni, akár ők maguk bevitték a beteget, ez sose volt probléma. Ha nekünk kellett alvóhely, konténer, fuvar, abban is rögtön segítettek.
Milyen tapasztalatai voltak a betegekkel? Voltak emlékezetes esetei?
Nagyon meglepő volt, hogy a betegek, akik felkeresték a rendelőt, nagyon hálásak. Általában meg vannak törve lelkileg, de nagyon jól esett nekik mindig a fogadtatás, ha bejöttek a rendelőbe, és személyesen mi is kaptunk ebből a szeretetből. Ez nagyon más, mint a mindennapos praxisban. Egy idős nénire emlékszem például, akit mélyvénás trombózis miatt kellett volna kórházba küldeni, de ő nem volt hajlandó menni, mert ki vigyáz a macskára. Valójában nem meglepő, hogy sok akár súlyos állapotban lévő beteg a macskára/háziállatra/csomagjára gondol előbb, mint a szükséges ellátásra, mert tényleg csak ez maradt nekik, és ebbe kapaszkodnak a legnagyobb veszélyben is.
Hogy érzi magát az önkénteskedés után?
Feltöltődtem nagyon Beregsurányban, pozitív tapasztalatokkal és energiával. Az ottani önkéntesektől rengeteget kaptunk. Nem az volt, hogy “ó megint bejött egy busz“, vagy ez se jó, az se jó, az általános hozzáállás úgy nézett ki, hogy bármi van, azt oldjuk meg. Senki nem panaszkodott, mindenki tette a dolgát.