Hiába öltöznek tetőtől-talpig szkafander-szerű védőruhába a Covid-osztályokon tevékenykedő egészségügyi dolgozók, az olykor halálfélelemmel társuló szorongás, és a stressz minden rétegen áthatol, majd befészkeli magát a kimerültség és a tehetetlenség érzése mellé. A szó szoros értelmében véve igaz, hogy egy ilyen megterhelő helyzetben életbevágóan fontos a kórházi dolgozók mentális támogatása – többek között ezzel a céllal indult útjára a MedSpot Alapítvány Arctalan Hősök kampánya.
Ágnes korábban egy vidéki kórház krónikus belgyógyászati osztályát vezette, az elmúlt csaknem egy évben azonban a Covid-részleg irányítását is rábízták. Felsorolni is nehéz, mennyi megoldandó, nem feltétlenül mindennaposnak tekinthető feladattal néznek szembe az osztályon, s bár ezekkel – ahogy ő fogalmaz – minden leleményességüket latba vetve többé-kevésbé sikerül megbirkózniuk, a pszichés teher enyhítéséhez azonban neki is szakember segítségére volt szüksége. A heteken át tartó alvászavar miatt a kórház pszichiáteréhez fordult, majd kitöltötte az Arctalan Hősök kampány részeként összeállított kérdőívet, és élt az ingyenes pszichológiai konzultáció lehetőségével.
Amivel a legnehezebb szembenézni…
A Covid-osztályt vezető doktornő azt meséli, hogy a krónikus osztályon töltött évek alatt, amennyire lehet, igyekezett hozzászokni a veszteség élményéhez, amely egy-egy beteg elvesztése után óhatatlanul jelenetezik az elmében, a lélekben, s amelynek feldolgozása eddig is a munkájának része volt. Sokszor találkozott már olyan súlyos krónikus beteggel, akinek fiatalon kellett távoznia, mégis úgy érzi, hogy a halál egy olyan új arcát mutatja most az egészségügyben dolgozóknak, amellyel leírhatatlanul nehéz szembenézni: „Képtelenség megszokni, hogy a Covid-osztályon olyan embereket veszítünk el, akik gond nélkül élhettek volna még tíz-húsz évet. Mindannyiunkat megvisel, amikor egy társbetegséggel nem rendelkező, fiatal beteggel kell az intenzív osztályra rohanni légzési elégtelenség miatt, az pedig különösen fájdalmas, amikor kapjuk a hírt, hogy ott sem tudtak segíteni rajta. Legutóbb egy olyan 54 éves hölgy halt meg ugyanígy, akinek a 82 éves anyukáját is az osztályunkon kezeltük. Amikor a néni – akinek addig napról napra javult az állapota – megtudta, hogy a lányáért hiába küzdöttek, azt mondta nekünk, hogy nincs tovább értelme az életének. A fal felé fordult, és onnantól kezdve nem fogadott el sem enni-, sem innivalót, így sajnos rövid idő alatt őt is elveszítettük.”
Ágnes 55 éves, a Covid-részlegen töltött egy évben több olyan, nála fiatalabb beteget látott, akik a lélegeztetőgép tompa zaját már nem hallva aludtak el, és soha nem térhettek haza az intenzív osztályról. „Számomra félelmetes volt, hogy olyan orvoskollégákat is kellett kezelnünk, akiket jól ismertünk – mondja kis remegéssel a hangjában – és sajnos egyiküket nem sikerült megmenteni. A saját belgyógyászaink közül ketten is a Covid-osztályra kerültek, az ő egészségükért is mindannyian nagyon aggódtunk. Szerencsére mindketten meggyógyultak és ma már újra dolgoznak, azt azonban sosem fogom elfelejteni, milyen szívbemarkoló volt látni, ahogy a nálam 5 évvel fiatalabb kollégám levegőért küzd” – osztja meg a doktornő, akit a szorongás és a félelemmel teli gondolatok az otthonába is elkísérnek.
Ölelés csak oltás után
Abban, hogy Ágnes a kórházi védőfelszereléssel együtt nem tudta levetkőzni az egyre súlyosbodó lelki terhelést, nagy szerepe volt annak is, hogy féltette a családtagjait: „Nagyon nehéz együtt élni és dolgozni azzal az ijesztő gondolattal, hogy én is bármikor sorra kerülhetek, vagy hogy a szeretteimnek bármelyik nap hazavihetem a Covidot. Folyamatosan gyötört a félelem, hogy mi lesz, ha elveszítem a férjemet, akivel egy ágyban alszunk. Sokat tépelődtem azon, hogy is lenne jó: ha elszigetelném magam tőle azért, hogy megvédjem, vagy hogy – félelemmel telve ugyan – folytassuk a korábban megszokott életünket. A Covid-részlegre tavaly márciusban helyeztek át, csaknem egy évvel ezelőtt – ennyi ideig képtelen lettem volna lemondani a férjem közelségéről, a simogatásáról, arról, hogy együtt együnk és együtt aludjunk.”
Ágnesnek két nagy fia van, akiket az elmúlt egy évben nem mert magához ölelni. Őket is féltette a fertőzéstől. Nevetve teszi hozzá, hogy a kisebbik, javában kamaszodó gyermekének ez valószínűleg nem is hiányzott annyira, az ő anyai szíve azonban sokszor majd’ megszakadt. „Miután megkaptam a második védőoltást is, végre magamhoz szorítottam a fiamat, előtte ezt nem mertem megtenni” – mondja elérzékenyülve a sokat látott osztályvezető főorvos.
Ágnesnek korábban semmi gond nem volt az „alvókájával”, sőt semmilyen lelki probléma nem gyötörte, valószínűleg azért, mert nem az a típus, aki magában gyötrődik, ha valami bántja. A tavaszi időszakban azonban folyamatosan aggódott azon, vajon jut-e minden betegnek elegendő oxigén és gyógyszer, így a szorongás mellett megjelent a bizonytalanság érzése, amely szinte a mindennapok részévé vált. Decemberben is nagyon nehéz volt helytállniuk, mert 6 orvos kollégája közül 3 megbetegedett. Ilyen körülmények között a nővérekben is nehéz tartani a lelket, hiszen lényegesen több munka hárult mindenkire.
Kell a segítség! Higgyük el!
Arra, hogy mentális támogatásra van szüksége, az a tény hívta fel a doktornő figyelmét, hogy bár rendkívül fáradtan feküdt le, 3-4 óra alvás után felébredt és nem tudott visszaaludni. „Az átvirrasztott éjszakák után egyre jobban kimerültem, és nehezemre esett a koncentráció. Amikor már több mint egy hete ebben a cipőben jártam, a kollégáim biztattak, hogy keressem meg a kórházunk pszichiáterét, hiszen ezt nem lehetett hosszú ideig folytatni” – emlékszik vissza az első jelekre Ágnes.
A pszichiáter azonban legnagyobb meglepetésére nem fogadta személyesen. Erre nem is gondolt – meséli -, pedig eszébe juthatott volna – morfondírozott, miután letette vele a telefont – hiszen a koronavírus-osztályon dolgozik……még szép, hogy tartott a személyes találkozástól. A telefonos konzultációt azért szerencsére vállalta. „A felírt tabletta valóban nagyon sokat segített és segít most is – mondja –, amikor beveszem, reggelig tudok aludni.” Ez azonban csak egy eszköz a jelenlegi állapotra. Az egyensúlyt – úgy véli – máshogyan kell megtalálnia.
Ezért is érezte jó útnak, amikor kitöltötte a MedSpot Alapítvány kérdőívét. „Amikor visszaírtak, hogy a válaszaim alapján lelki segítségnyújtásra van szükségem és fel is ajánlottak 4×45 perces ingyenes pszichológiai tanácsadást, egészen meghatódtam. Az első beszélgetés során meg is ragadtam az alkalmat, hogy a pszichológuson keresztül köszönetet mondjak mindazoknak, akik életre hívták ezt a kezdeményezést, amitől leírhatatlanul sokat kaptunk” – teszi hozzá Ágnes.
Pszichés támogatás az Arctalan Hősöknek
Dr. Spányik András orvos, a MedSpot Alapítvány elnöke is megerősíti mindazt, amiről Ágnes mesél: az elmúlt egy év rendkívül nehéz helyzetet teremtett mindenkinek, különös tekintettel az egészségügyi dolgozókra, akik a kórházakban továbbra is a koronavírus-járvány frontvonalában küzdenek, jóllehet mi, a kórházon kívül, a televíziók, rádiók előtt már szinte belefáradtunk a naponta érkező statisztikákba és hírekbe. A tények azonban makacs igazságok – teszi hozzá: „Sok orvost és nővért elszólított a munka a családjától, mert áthelyezték őket egy másik városba, azonban azoknak sem könnyű, akik a korábbi munkahelyükön maradhattak: a Covid-osztályokon dolgozók hosszú órákat töltenek meleg és kényelmetlen védőruhában, amelynek a fel- és levétele is bonyolult. A beöltözést követően órákig nem mehetnek ki a mellékhelyiségbe, ezért alig esznek és isznak, miközben fizikailag és lelkileg is megterhelő munkát végeznek” – sorolja Spányik doktor a nehézségeket, majd hozzáteszi – cseppet sem elhanyagolható kiegészítésként -, hogy nagyon sok egészségügyi dolgozó a vészhelyzetben került igazán közeli kapcsolatba a szenvedéssel és a halállal, ami rendkívül erősen traumatizálhatja őket.
A fokozott megterhelés miatt egyre többen küzdenek az úgynevezett poszttraumás stressz szindróma (PTSD) tüneteivel, de jelentkezhet depresszió, szorongás, kiégés és az alvászavarok is gyakoriak körükben. „Az imént említettek azoknál is kialakulhatnak, akiknél korábban sosem jelentkeztek pszichés problémák. Mi, a MedSpot Alapítványnál ezért is kiemelten fontosnak tartjuk, hogy az ELTE szakembereivel karöltve díjmentesen nyújtsunk szakszerű segítséget azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akiknek mentális támogatásra van szükségük. Ahhoz, hogy a munkánkat minél szélesebb körben végezhessük, bárki hozzájárulhat adományával néhány kattintást követően” – mondja végezetül Dr. Spányik András.