Hogyan jött szembe a lehetőség, hogy a MedSpot-nál lehet önkénteskedni ? 

Napok óta gondolkodtam, hogy hogyan segíthetnék ebben a háborús helyzetben, és akkor láttam a BBC riportját Spányik Andrással, és gondoltam, jelentkezem. Még soha nem önkénteskedtem orvosként korábban, így nem is tudtam, hogy mire számítsak.

Milyenek voltak az első napok?

Izgultam nagyon. Megszoktam, hogy a kórházban adottak a körülmények, eszközök, betegutak, és nyilván úgy kényelmesebb. Szóval kicsit aggódtam, hogy milyen lesz tábori körülmények között, ahol csak úgy jönnek a betegek egymás után, és improvizálni kell. Ehhez képest rögtön azt tapasztaltam, hogy a máltások mindent jól megszerveztek, ez nagyon impresszív volt. Megvolt kit, hova helyezzenek, kit, hogyan lássanak el, nem volt bizonytalanság, mindennek megvolt a helye.

Voltak olyan esetei, amelyek valami miatt emlékezetesek voltak?

Amire nagyon emlékszem, az egy repeszszilánktól megsérült nő esete. 40 körüli nő, Kijev környékéről érkezett. Ott két hete bujkált, lábán a repeszsérüléssel. Hatalmas szerencséje, hogy volt vele egy sebészorvos, aki el tudta látni antibiotikumokkal meg kötszerrel. Még így is kissé hajmeresztő helyzet, pláne, hogy azzal a sebbel még utazott is Magyarországig. A nyíregyházi kórházba akartuk rögtön szállítani, de nem akart menni, kérte, hogy hadd menjen tovább a családjához, Németországba. Hálistennek nem volt nagyon súlyos a seb, így elláttuk alaposan és felvilágosítottuk, hogy mire figyeljen. Ilyen esetekkel nem lehet nagyon találkozni a normál praxisban! Volt egy 35 körüli nő is, aki a gyerekével érkezett. A lába a kétszeresére volt dagadva, egyértelműen hatalmas elzáródás egy vénában, életveszélyes helyzet, pláne, hogy menekül vele, és semmi pihentetés. Ő sem akart menni a kórházba, aggódott a lányáért. Két napja nem szedte a vérhigítót, mert elfogyott, muszáj volt menekülnie. Olaszországba most tudott menni, és 15 perc múlva indult a busza. Szerencsére a MedSpot rendelő fel volt szerelve, volt pont egy doboz vérhigító, azt megkapta, kapott felvilágosítást tőlünk, és megígérte, hogy másnap már, amint lehet, megy is a kórházba.

Mi a legfontosabb élmény, amit nálunk szerzett?

Március elején már ott voltam a csapatban, és akkor még nagyon felfokozott hangulatban volt az ország, a viharos választási kampány, meg persze a háborús helyzet rányomta a bélyegét a hangulatunkra. Az volt az érzés, hogy az ember csak sodródik, nincs lehetőségünk változtatni, hatni a dolgokra. És így jött ez a beregsurányi önkénteskedés, ami meg a teljes ellentéte volt ennek az érzésnek! Mindenki segít mindenkinek, mindenki tudja a dolgát. Hirtelen nagyon pozitív lett minden.