Mi történt, ami miatt úgy gondolta, hogy ide fog jönni önkéntesként dolgozni?

Először nem is voltam biztos benne, hogy még szükség van a segítségemre, de volt egy Telegram-csatornánk, ahol a kollégáim azt írták, hogy még szükség van önkéntesekre, így írtam egy e-mailt a MedSpot embereinek, és eljöttem.

Olyan egyszerűen hangzik! (nevet) Beszélt a kollégáival, akik itt segítettek? Voltak elvárásai?

Miután Andrással [a Medspot elnöke] beszéltünk, kicsit kételkedtem, hogy hasznos lehetek-e itt, mert azt mondta, hogy mostanában kevesebben érkeznek. De a valóság nem ez volt!

És most szabadságon van a munkahelyén?

Nem, a férjemmel és egy másik orvossal közösen vezetünk egy háziorvosi rendelőt, és ők most egy kicsit többet dolgoznak… (nevet) De igen, ki kellett ürítenem a naptáramat erre az útra, az biztos.

Mi volt az első benyomása, amikor megérkezett?

Rengeteg benyomás! Budapestről hozott ide egy ukrán orvosnő, és sok mindent elmondott, például, hogy miért van most itt, miért kellett elmenekülnie, szóval már ez is mély benyomás volt. Aztán itt, Beregsurányban rengeteg ember jön-megy, és nehéz mindig tudni, hogy mi történik. Látszik az embereken a fáradtság, üres az arcuk, sok stressz éri őket… Elég nehéz felvenni velük a kapcsolatot, mert nem beszélem a nyelvüket.

Hogyan küzdötte le a nyelvi akadályokat ezekkel az emberekkel?

Van itt egy csomó fordító, egy ukrán diák is, aki tudott angolul, vagy például a Google Translate… ami nem a legnagyobb segítség! (nevet) De ami az emberi kapcsolatokat illeti, a szemeddel, a mosolyoddal tudsz kapcsolatot teremteni… Szerintem például Tomo nagyon segítőkész, ő jó abban, hogy kapcsolatot teremtsen az emberekkel, összehozza az embereket. Ez sokat segít. A többi önkéntes is nagyon kedves, szóval általában érezni a melegséget, a barátságos, befogadó környezetet itt.