Kétszer ad, aki gyorsan ad – így szól a közmondás, amely ezúttal teljesen igaznak bizonyult.
Abban a megtiszteltetésben részesült alapítványunk, hogy a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Rend, Kórházas Lovagok Queensland Perjelség (Ausztrália), a Magyar Parancsnokság és Kórházas Lovagok Alapítvány kétmillió-ötszázezer Forint adományt küldött számunkra, szinte rögtön azután, hogy az erről szóló okiratot is átadták részünkre.
Az adományt a MedSpot Alapítvány az ukrán háborús övezetből menekült, így lakóhelyüket elhagyni kényszerült emberek egészségügyi ellátására kapta. Épp arra, amely orvosi és pszichológiai támogatást alapítványunk az utóbbi több, mint 2 évben rendszeresen végzett és végez.
A Kórházas Lovagok Alapítvány munkatársai is jártak Ukrajnában az elmúlt időszakokban, így személyes tapasztalatból tudják, milyen nagy szükség van Kárpátalján az ott élők és ott rekedtek támogatásra, az együttérző szavakra, az önzetlen segítségre.
Hálásan köszönjük a gyors segítséget, hogy orvosaink, pszichológusaink továbbra is teljesíteni tudják önként vállalt feladatukat, a beteg, sok traumát átélt emberek – köztük rengeteg gyermek – gyógyítását, mentális támogatását.
Köszönjük!