Jelentős, 31 millió Yen (több mint 79 millió Forint) támogatásban részesítette az „Orvosi Segítség, Ahol Kell” Alapítvány (rövidített angol nevén MedSpot) munkáját a japán AMDA (Association of Medical Doctors of Asia), a szigetország külügyminisztériumi pályázata segítségével.

Az összeget a MedSpot Alapítvány az ukrajnai belső menekültek – gyermekek, nők, idősek – egészségügyi ellátására fordítja, a pályázati kiírásnak megfelelően. A támogatásból gyógyszereket, egyszer használatos eszközöket, kötszereket, gyógyászati és orvosi eszközöket visz majd Ukrajnába a helyszíni orvosi – és támogató munka ellátására.

A Medspot Alapítvány tavaly ősz óta jár ki saját mentőautóval Kárpátalja településeire, ahová az orosz-ukrán háború kitörése óta ezrével érkeztek belső menekültek. (Ungvár lakosságának száma például megduplázódott az elmúlt több, mint 1 évben). Az érkezők közül sokan sportcsarnokokból vagy óvodákból, iskolák felső emeletein kialakított menekültszállásokon élnek. A lakosság létszámának dinamikus növekedését az egészségügyi ellátórendszer nem tudta követni. A MedSpot önkéntes orvosokból, ápolókból, pszichológusokból álló egészségügyi szakember csapata kiutazásai során egy ukrán társalapítvány koordinálásával keres fel menekülttáborokat, szállásokat, ahol orvosi és mentálhigiénés ellátást biztosít az ott lakóknak, közel 100-150 gyermeket és felnőttet is ellátva 24-48 óra alatt.

Tae NAMBA az AMDA kuratóriumának tagja Budapestre érkezése után elmondta: az AMDA értékelése szerint a szükséges orvosi felszerelésekre, gyógyszerekre, egyszer használatos eszközökre, gyógyászati segédeszközökre szánt pályázati pénz akkor tölti be leghatékonyabban a funkcióját ebben a helyzetben, ha úgy érkezik meg a rászorulókhoz, ahogy számukra azok felhasználása a legszakszerűbb és leggyorsabban oldja meg az egészségügyi vészhelyzetüket. Az AMDA a japán külügyminisztérium pályázati felhívására keresett partnert, ahol az egyik cél az ukrán civilek megsegítése volt. Ebben a pályázati programban vett részt együtt a japán és a magyar szervezet, így a megnyert összegből a MedSpot Kárpátalján, az ukrán civilek egészségügyi ellátását végezheti a továbbiakban is.

Dr. Spányik András, a MedSpot orvosszakmai csapatának vezetője rendkívül erős és támogató együttműködésnek nevezte az alapítvány kapcsolatát a Japán Egészségügyi Misszióval. Mint hangsúlyozta: az orosz-ukrán háború kitörése után néhány nappal a MedSpot orvoscsapata már a határhoz közeli menekültponton, Beregsurányban végezte a menekültek egészségügyi és mentálhigiéniés ellátását, majd nem sokkal ezután megérkezett az AMDA egészségügyi végzettségű kollégája is, akivel és akikkel azután hónapokig volt alkalmunk együtt dolgozni a menekültellátásban.

Az AMDA (Association of Medical Doctors of Asia) Japán Egészségügyi Missziót 1984-ben hozta létre Dr. Shigeru Suganami: világszerte vesznek részt a sürgősségi segítségnyújtásban, valamint a közösségfejlesztésben. Filozófiájuk, a „sogo-fujo”, a hagyományos japán közösségi életben gyökerezik, ennek szellemében a humanitárius segítségnyújtásra egyfajta körforgásként tekintenek. Az AMDA fennállása óta 245 vészhelyzeti segélymissziót bonyolított le 60 országban és területen. Emellett az AMDA általános konzultatív státuszt kapott az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsától (Economic and Social Council of the United Nations).

/2023.05.15., a MedSpot Alapítvány közleménye/

Sajtómegjelenések: